Farsangi maskarás mulatság / 2015.

Farsangi maskarás mulatság / 2015.

2012. augusztus 12., vasárnap

Tudósítunk

Olimpiai összefoglaló


A kánikulai időjárás enyhülésével csütörtöktől a szabadtérre tervezett versenyzést is meg tudtuk kezdeni. A gyerekek rendkívül lelkesek voltak, a motivációval sem volt semmi gond. Megállás nélkül buzdították egymást, hangosan szurkoltak és teljes erőbedobással vetélkedtek. Öröm volt velük együtt átélni ezt a fantasztikus két délelőtti eseményt.
Csütörtökön rövidtávfutásban, hosszútávfutásban és célba dobásban, pénteken pedig maratoni futás és kapura lövés versenyszámokban mérettetek meg.



A éremátadások természetesen a dobogón történtek, majd közösen elénekeltük az olimpia hazai "himnuszát", ez nálunk a Bújj, bújj, zöld ág c. gyermekdal volt. Nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy valóban szinte igazi olimpiai hangulatot tudtunk teremteni, ezáltal pedig valóban beleadtak apait, anyait a vetélkedés során. A pénteki viadalok alkalmával holtversenyek is kialakultak.





 Minden elért eredményt folyamatosan dokumentáltunk és több száz fotón örökíttettük meg az eseményeket, amelyeket a webalbumban is megtekinthettek.
Olimpia képekben

2012. augusztus 7., kedd

Olimpia

A sportjátékok bűvöletében

 

Természetesen mi is a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok, sportesemények bűvöletében élünk. Elképzelhetetlen lenne nem feldolgozni a csemetékkel ezt a remek témát. Így augusztus 6-10-ig megrendezésre kerül nálunk az Angyalkerti olimpia.
Igyekszünk majd rendszeresen jelentkezni a friss eseményekkel.

Tegnap tartottuk a "hivatalos" megnyitónkat, illetve ráhangolódásképpen beszélgetést kezdeményeztünk a sportjátékokról. Sokan számoltak be friss élményekről, többen is nyomon követik a családdal az olimpiai eseményeket. A jövő feltörekvő sportoló nemzedékét fedezhettük fel!
Emlékérmeket készítettünk közösen, így még a vetélkedés megkezdése előtt örömet tudtunk szerezni mindenkinek.







Ma az olimpia jelképének számító zászlót, a rajta szereplő egymásba fonódó öt karikát elevenítettük meg egy modern kori, "angyalos" értelmezésben. Isteni finom sütemény formájában keltek életre a karikák, hamar el is fogyasztottuk...


A játékos foglalkozás végén pedig rövid üzenetet vettünk videóra. Innen is sok sikert, erőt, kitartást kívánva üdvözlünk minden magyar olimpikont! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!



Kánikula idején

Nyaralni jaj de jó!


Sokaknak megadatott már idén a nyaralás, néhány napos kikapcsolódás, és vagyunk még szép számban, akik ezután indulnak útnak! A következő videóban ehhez szolgálunk egy kis alapozással:





.